— Mi az oka, hogy nem sokat tudnak az emberek, még az építészek sem az ökologikus építészetről?

— A válasz nagyon egyszerű: nem tanítják. A Budapesti Műszaki Egyetemen például, ahol én magam is végeztem, nincs ökologikus építészet mint tantárgy. Bizonyos választható tárgyak között megbúvik ez a lehetőség, de azt egy évfolyam 300 hallgatójából csupán 20—25 látogatja. Körülbelül ez jellemzi a helyzetet, azokat a főiskolákat kivéve, mint a pécsi Pollack vagy az Ybl főiskola, ahol ezt komolyabban tanítják.

— Azt hiszem, a túlméretezett, környezetüket uraló és tönkretevő épületek jól szemléltetik a kor emberének viszonyát a természethez

— Igen, itt alapvető filozófiai kérdésekről van szó. Frank Lloyd Wright, aki elsőként nevezte magát organikus építésznek, úgy gondolta, hogy meg kell adni a tiszteletet a természetnek. ő a természet továbbépítését tekintette a feladatának. Ez azt jelenti, hogy az építészetnek szervesen kell kisarjadnia abból a helyből, ahova születik, a természet alkotásához kell hozzátenni azt az emberi szellemből, amit a hely megkövetel. Tehát az épület eszméje ott lebeg a hely fölött, és ezt az eszmét kell megragadni és odaépíteni. Profitorientált szemlélettel nem érthető, hogy Wright miért nem épített házat hegytetőre. A hegy legmagasabb pontját mindig kihagyta, mert azt szent helynek tekintette, amit ő nem akart legyőzni vagy uralni. Ez az egyik oldala az ökologikus építészetnek, a másik pedig a szelíd technológia.

Alapvető kérdés, hogy mi a viszonyunk a technikai eszközökhöz, hiszen használatuk, sőt, gyártásuk is bizonyos fokú természetpusztítással jár. Nyilván amikor rálépünk egy virágos réten a fűre, azzal is rombolunk, de ennek vannak fokozatai. Kérdés, hogy hol húzható meg a határ. A szelíd technológia jellemzője, hogy amit az ember rombol a használatával, azt a természet a saját erejéből képes legyen megújítani. Tehát egyensúlyt kell fenntartanunk, ahogy az életben is egyensúlyban vannak a pusztulás és a születés, az élet és a halál folyamatai — nyilvánvaló, hogy ez mértéktartást követel. A technokrata gondolkodás, amely minden ökológiai problémát is technikai problémaként kezel, mondván, hogy a technika fejlődése előbb-utóbb megoldja azokat, úgy tűnik, nem vált be. Olyannyira, hogy most mindannyian szembesülünk ennek következményeivel, akár a globális éghajlatváltozást, akár a háborús konfliktusokat tekintjük. Úgy gondolom, hogy ez a két jelenség ugyanazon érem két oldala.

— Manapság, amikor háborús fenyegetésről hallunk nap mint nap, abba is bele kell gondolnunk, mi történik akkor, ha megszűnik a gáz- vagy a villanyszolgáltatás.

— Jugoszláviában néhány jól célzott bombával egy egész országot meg lehetett bénítani egy—két nap alatt. Erre szoktam azt a válasz adni, hogy van alternatíva: ha minden faluban van egy kis saját erőmű, amit a szél vagy a biomassza vagy bármi egyéb működtet, akkor sebezhetetlenek lehetünk. Érdemes elgondolkozni, milyen természetesnek vesszük, hogy jön a vezetékes áram, folyik a csövön a gáz meg a víz, valahova eltűnik a szennyvíz, de hogy ezek honnan jönnek és hová mennek, az nem nagyon merül fel kérdésként. Én ezt ugyanúgy alapvető kérdésnek gondolom, mert ha utánamegyünk, akkor kiderül: van rá mód, hogy akár ki is lépjünk ebből az alattvalói viszonyból, de ha a kapcsolat meg is marad, legalább partneri viszonyba kerüljünk, mondjuk, az áramszolgáltatóval, ne pedig egy szerencsétlen lakótelepi lakóként várjuk az újabb csapásokat, hogy miképpen emelik megint a villamos energia árát.

— Viszont megszűnt annak a kényszere, hogy a reggeli hidegben kimenjünk a fáskamrába, és befűtsünk.

— A közvetett energiaellátó rendszerek miatt megszakadt a környezettel való közvetlen kapcsolatunk. Voltam olyan épületben, ahol az utcaszint alatti harmadik szinten, rendesen berendezett irodában, a nap 24 órájában váltott műszakban dolgoznak irodisták műfény, műlevegő, műszellőzés mellett, ahol nem tudják, hogy nappal van vagy éjszaka, tél vagy nyár, tehát egy tökéletesen elszigetelt burában élnek. Ennek a káros volta első ránézésre nem egyértelmű, de az ott dolgozók megjelenésén látszik ez a neurotikus állapot.

— Tehát nagyon fontos, hogy az épített környezetünk ne szakítson el minket a természettől, minél kevésbé terhelje azt, és a házunk szervesen illeszkedjen a természetes környezetébe. Magyarországon hogyan lehet megvalósítani a környezetbarát építkezést?

— Meg kell nézni egy akár 50 évvel ezelőtti magyar parasztházat vagy tanyát. Ott minden a Feng Shui szerint volt elrendezve, szemét és káros anyagok kibocsátása nélkül. A különbség az, hogy az az életmód más volt, mint a mai. Ha valaki válaszolni akar a ma kérdéseire, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mai életmód jellemzően városi. A paraszti életmódban gyakorlatilag hozzá voltunk láncolva a természethez. Hajnalban kellett kelni, el kellett látni az állatokat, kénytelenek voltunk együttélni a természet ritmusával. Az a kérdés, hogyan tudunk a mai életmódunknak megfelelően környezetbarát módon építkezni.

— Több kifejezést ismerünk az ilyen jellegű épületekre: bioház, ökoház, autonóm ház — mi a különbség ezek között?

— Nagyon fontos, hogy megpróbáljunk különbséget tenni. A bio azt jelenti, hogy természetes, az egészségnek megfelelő. Az öko már egy kicsit bizonytalanabb fogalom. Jelentheti a beépített anyagok természetes eredetét vagy azt, hogy azok gyártása során kevés energiát használtak fel, vagy hogy visszaforgatható anyagokból készült. Egy ökoháznak szerintem nemcsak anyagaiban kell ökologikusan működnie, hanem minden alkatrészében is, tehát a környezettel egyensúlyban kell lennie. Vagyis ha valamit elfogyaszt a környezetéből, azzal nem szabad megbontania a környezet egyensúlyát. Az autonóm ház képes fenntartani önmagát.

— Készíthetnek úgynevezett természetes házat fából, és közben kivágnak egy kiserdőt az alapanyagért.

— Az ökoház lehet fából, de lehet az erdőt művelni tarvágással meg ökologikus módon is. Az autonóm házat el lehet képzelni a technikai eszközök legteljesebb körű kihasználásával is. Készült is már ilyen, például Németországban, Freiburgban egy hírhedt autonóm ház, amely úgy néz ki, mint egy konzervdoboz és egy UFO keveréke: egy fémkasztni, beborítva napelemekkel, tele elektronikával. Ez a beruházás valószínűleg soha nem fog megtérülni, és ha építészetbiológiai szempontból megvizsgálnák, lakhatatlannak és betegségkeltőnek minősítenék. Én nem ezt az utat javaslom, és nem is a másik végletet, amely elutasítja a technikai eszközök használatát. Az autonóm ház felhasználja a szelíd technológiákat, és ezek segítségével kívánja helyreállítani kapcsolatunkat a természettel.

— Elképzelhető, hogy az emberek tömegesen kezdjenek autonóm házakat létrehozni?

— Mivel már sokan megtették, ez nem kérdés, csak nálunk az, itt még mindig utópiaként hangzik. Jellemző, hogy amikor az autonóm ház kiállításunk fel volt állítva a Naturexpón, rengeteg látogató volt, és a többségre az újdonság varázsával hatott, amit látott. Mindössze két látogató mondta, hogy nekem pont ilyen van otthon — mind a kettő Svédországban élő magyar. Ott ezek a módszerek ismertek és elterjedtek, például a komposztáló toalett is onnan származik.

— Úgy tudom, a komposztvécékkel rengeteg ivóvizet takaríthatunk meg, és a szennyvízproblémát is lényegesen csökkenthetjük.

— Ez így van. Úgy mondják, a mostani korszak drámája az ivóvíz körül zajlik, ezért előtérbe kerül a víz helyben tisztítása és újrahasznosítása, a szürkevíz visszaforgatása, a vízöblítés nélküli toalett. Most ugyan már egyetemi katedrán tanítják a komposztáló toalettet, itthon mégsincs rá kereslet: évi egydarabos eladási statisztikával saját cégem piacvezetőnek mondható."

— Régen az árnyékszék termékét is hasonló módon használták fel.

— Így van, olyannyira, hogy ha régi nemesi kastélyok terveit nézegeti az ember, láthatja, hogy az épületen belül volt a pottyantós budi, amit tőzegszóróval is felszereltek, vagyis minden használat után egy kis szerkezet egy maroknyi tőzeget szórt a produktumra, ami elszívta a fölös nedvességet, és a szagokat is megfogta. A személyzet egy idő után kiürítette a tartályt, és felhasználta trágyázásra a tartalmát.

— Magyarországon mi a helyzet az ivóvízzel?

— Az ország felszín alatti vizeinek jelentős része települési szennyvízzel szennyezett, és ezt nem lehet megtisztítani. Ezért nagyon fontos, hogy a vízbázisainkból csak annyit fogyasszunk, amennyire feltétlenül szükségünk van. Ha például van módunk arra, hogy a használati víznek azt a részét, amire nem ivóvíz-minőségben van szükségünk — mondjuk a mosóvizet vagy vécé öblítővizét — esővízből vagy talajvízből nyerjük, ezzel legalább a felére csökkenthetjük ivóvíz-fogyasztásunkat. Az is nagyon fontos, hogy amit kibocsát a háztartás, azt rögtön a forrásnál tisztítsuk, és utána forgassuk vissza vagy juttassuk vissza a természetbe.

— Mi lenne, ha egyszerűen nem szennyeznénk el a vizet? Ha meggondolnánk, hogy milyen mosószert, mosogatószert, szappant használunk?

— Feltétlenül fontos ezeket végiggondolni. Ha természetközeli technológiát például növényi tisztítót használunk, akkor semmiképpen sem szabad fotóvegyszert vagy hipót leönteni rajta, mert az tönkreteszi ezt a rendszert is. Persze a nagy szennyvíztisztítókba sem jó mérgeket juttatni, csak a nagy tömegben viszonylag jobban eloszlik a mérgezés, a hatás nem üt vissza azonnal.

— Megvalósítható-e Magyarországon, hogy ne csupán autonóm házak legyenek, hanem egész települések álljanak rá a helyi energiatermelésre?

— Magyarországon a megújuló energiák tengerén úszunk. Az ország energiaigényének többszöröse áll rendelkezésre — még azt figyelembe véve is, hogy milyen területeken lehet értelmesen kihasználni a forrásokat. Mellébeszélés az, hogy Dániában lehet szélgépeket működtetni, mert a tengerparton jól fúj a szél. Dániában elsősorban nem a kedvező szél, hanem a kormány kedvező hozzáállása az, ami miatt olyan gyorsan terjed a megújuló energiák használata. Dánia ötven éves távlatban megtervezte, hogy miként váltja ki fosszilis energia-felhasználását. Náluk atomerőmű már nincs, de szénerőművek még vannak, és erre egy következetes stratégiát építettek ki, amelyet az állam kedvezményekkel, a bankok kedvezményes hitelekkel támogatnak. Az állam például húsz éves hitelgaranciát vállalt a szélerőmű-beruházásokra, ami önmagában nem jelent még feltétlenül pénzkiadást, azonban a döntést követően néhány napon belül az összes bank hitelkonstrukciókkal jelentkezett, és egy éven belül megduplázódott a szélerőművek száma. Ezt megtehetné a magyar kormány is, és nagyon sok önkormányzat élne ezekkel a lehetőségekkel. Ha átmegyünk az osztrák-magyar határon, mindenkinek a szemébe tűnik, hogy amerre néz, mindenütt egy-egy szélkerék forog, és ezek jellemzően falvak tulajdonában vannak, kis- és középvállalkozások építik és üzemeltetik őket. Nálunk nyilván másfajta szélgépeket lehetne üzemeltetni, de ez még mindig jobb alternatíva, mint elfüstölni a barnaszenet, Paksot tovább üzemeltetni, vagy külföldről importálni az energia 90 százalékát.

— Úgy hallottam, felméréseket végeztetek, és konkrét kezdeményezéseket tettetek hazai autonóm települések létrehozásására.

— Arra jutottunk, hogy a magyar falvak túlnyomó többségét autonómmá lehet tenni, mert mindennel rendelkeznek, ami ehhez szükséges: van elegendő napfény, szél, biomassza. Próbáljuk kiharcolni, hogy az autonóm falvak létesítése kerüljön bele a Nemzeti Fejlesztési Tervbe, és lehessen pályázni ilyen témákban. Az önkormányzatok figyelmét pedig felhívjuk arra, hogy az Európai Unió pályázatai között már vannak ilyenek. Utána kell járni a lehetőségeknek, hogy olyan falvakat lehessen létrehozni, amelyeknek saját fűtőművük van, amelyhez a saját erdejükben meglevő fát használhatják, saját szennyvíztisztítóval rendelkeznek, amiért nem kell fizetniük, nincs ott a befektető, aki levenné a sápot minden kicsorduló szennyvízcsepp után, és sorolhatnám. Ez nem csak technológiai kérdés — az egész mögött arról van szó, hogy a saját lábunkra álljunk, minden egyes falu a helyben meglévő forrásokra támaszkodjon, apránként számolja fel a függőségét, legyen gazdaságilag is stabil, és — idézném egy kedves barátom mondását: autonóm faluhoz autonóm ember kell. Ez a játék tétje: KISZOLGÁLTATOTTAK LEGYÜNK VAGY ÖNÁLLÓAK?!?!?

Mikola Klára