HUN oldal kizárólag a fejlődésért.
GONDOLKODÓ
 
Jövőt Építünk
 
Ember-élet-út
 
Rendszerfejlesztés
 
Szép Magyar Nyelv
 
RÉSZ=EGÉSZ
 
Test

Az ember egy egység. Hogy mégis részekre bontottuk, azért tettük, hogy jobban kikutathassuk, híven a delphoi jós által évezredekkel ezelőtt megfogalmazottaknak: "Imerd meg önmagad!"

Tudd meg hát: a lélek a kocsiban ül, a test pedig a kocsi.
Az ész a gyeplő csupán, a kocsit az eszmélet vezeti.
Az érzékek a lovak, az út az érzékek érzéklete,
az élvező a lélek, az ész és az érzékek együttese.
Ki értetlenül él, mindig csapongó gondolattal,
úgy küszködik az érzékekkel, mint kocsis a rossz lovakkal.
Ám ki értőn él, mindig fegyelmezett gondolattal,
messzire jut az érzékekkel, mint kocsis a jó lovakkal.
Hisz ki értetlenül él, nem gondolkodón, tisztátlanul,
az nem jut a túlsó partra, s a forgatagba visszahull. (Upanisad)

Minek tekintsük a testet? Az élet hordozójának, kémiai, fizikai elemek által alkotott hústömegnek.

Test-Térkép  (ímegnyitás itt)

Amint fent, úgy lent is. Tudjuk, hogy a részben tükröződik az egész. Ennek a rovatnak a célja, a testünk térképeinek feltárása, mely segítséget nyújthat az okok megtalálásával a lelki okok megértésében, a testi-lelki tökéletesedésben.

Kúrák  (ímegnyitás itt)

Hogy mivel szolgáljuk egészségünket, illetve hogyan állítsuk vissza? Mindebben segítenek a kúrák, melyek csak rendszeres végzéssel és kitartással hoznak eredményt. 

Receptek  (ímegnyitás itt)

Igyekszünk természetes, vegetárius és kipróbált receptekkel támogatni és tehermentesíteni szervezetünket. "Azzá lettél, amit ettél."

Túrák
(rövid leírás)

ÉRZÉKELÉS
(rövid leírás)

hallás: fel-HANG-oló
(rövid leírás)

látás: Szín-képek
(rövid leírás)

tapintás
(rövid leírás)

szaglás
(rövid leírás)

ízlelés
(rövid leírás)

6.  érzék
(rövid leírás)

 
Élj át minden percet!
 
Látogatók
Indulás: 2006-01-19
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társoldalak
 
Magyarság
 
A HOLD állása

Holdfázis
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.